Gasztronómiai előadások
Gundel Károly örökbecsű könyvecskéjét tartom a kezemben, melynek címe, „A vendéglátás művészete”. Jó néhány adással ezelőtt ebből a műből idézgettem magvas gondolatokat a vendéglátásról, gasztronómiáról. Jöjjön a folytatás. Gundel a következőket írja a vendéglátás lelki indíttatásairól, motivációiról, ami az alábbiakban megfogalmazva ugyan a magán vendégfogadás esetére vonatkozik, de mondanom sem kell mennyire igaz mindez a hívatásos vendéglátásra is.
Hótakaró alatt szunnyad az ősszel földbe vetett mag, kihalt, néptelen a táj, téli álmát alussza a természet. De figyeljünk csak, a hajnali ködben mintha fénycsíkok bodorodnának az ég felé, s embereket látnánk a szabad tűz körül tevékenykedni. Csak a táj alszik, az emberek számára ezekben a kemény téli hetekben jött el az ideje az év egyik legnagyobb és legszínesebb - a szó szoros értelmében - élvezetekben leggazdagabb eseményének: a disznótornak.
Régi vendéglátások, lakomák, de szállodák, fogadók, éttermek, kávéházak, vendéglők, csárdák elmaradhatatlan szereplői voltak a híres prímások, neves cigányzenekarok. Régi emlékek között böngészve érdekes nevekre, hangulatos történetekre bukkanhatunk a régmúlt eseményei között. A legrégebbi időkből Bihari János és Cinka Panna neve merül fel az emlékezés homályából. A kiegyezés korának volt nagyhírű prímása Szegeden Erdélyi Náci, aki Gárdonyinak és Mikszáthnak a barátságát is bírta.
Gyakran elhangzik Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács neve. Sándor barátom nevét, aki szegedi, szinte biztos, hogy ismeri, persze ő országosan, sőt határainkon túl is elismert vendéglátó szakember. De mi az a Venesz-díj, és hogyan lehet valaki ennek az elismerésnek a birtokosa?
"Nem is úgy érzem magam, mint vendéglős, aki pénzért ételt és italt árul, hanem mint vendéglátó magyar házigazda, akinek házát megtisztelik vendégei látogatásukkal" - vallott egyszer így Gundel Károly. Gyönyörű ars poetica, egyszerű, becsületes, szerény, végtelenül család, hivatás és vendégszerető vendéglős volt. Neve úgy forrt össze Budapesttel, mint Zacher-é Béccsel, Kempinski-é Berlinnel, vagy Ritz-é Párizzsal. 1883. szeptember 23-án született Budapesten, édesapja Gundel János. A Budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult, a vakáció hónapjait arra használta fel, hogy Németországban, Franciaországban, Svájcban és Ausztriában nyelveket tanuljon, valamint a szakmát tanulmányozza. Megismerkedett Sezar Ritz-el, a zseniális hoteljével, akinek munkássága mély benyomást tett az ifjú Gundelre.
Bria Savaren a nagy francia gasztrofilozófus szerint többet használ az emberiségnek, aki kreál egy finom új fogást, mint aki felfedez egy új csillagot. A Gundelek megjelenése a magyar gasztronómiában nemcsak számos új fogást jelentett, hanem új stílust, kifinomult ízlést és eleganciát is hoztak a magyar éttermi kultúrába. Gundel János az elsők között jutott arra a gondolatra, hogy az internacionális konyha szelíden pikáns ízvilágával enyhítse a magyar konyha fűszeresen karakteres ízeit.
Egy mondás szerint, aki a borba vizet tölt az egyéb galádságokra is képes. Ennek ellenére kis hazánkban komoly hagyománya van a fröccsözésnek. Dédszüleink a nyári hőség idején még vermelt jéggel hűtött spriccert ittak. A millennium után az előző századfordulón kezdődött a divatja a fröccsnek ivásban és a vendéglátóhelyi kínálatban egyaránt. A köznyelv és az irodalmi művek is hamar megkedvelték a "fröccs", "fröccsözni" szót, amely Krúdy Gyula, Molnár Ferenc, Bródy Sándor és Hunyady Sándor számtalan művében gyakorta fordul elő. Fokozatosan szokta meg a szót és az italt a nagyközönség.
